könyvborító

Uesiba Morihei

Budo
Az Aikido alapítójának technikai kézikönyve

 

Harcosok logo
   

"A budo az istenek által alapított égi ösvény, amely igazsághoz, jósághoz és szépséghez vezet. Olyan szellemi út, amely tükrözi a világegyetem végtelen és abszolút természetét, valamint a teremtés végső nagy tervét."

A japán harcművészetek, azaz a budo egyre nagyobb népszerűségnek örvend szerte a világon. Milliók gyakorolják különféle ágazatait, melyek közül egyesek behódoltak a modern kor népszerű versenysportjainak, mások viszont megtartották még az élet-halál küzdelmek korszakából származó tradicionális szemléletüket és edzésmódszereiket. Ez utóbbiak közé tartozik az Aikido is, amelyet Uesiba Morihei nagymester alapított a XX. század derekán.

Ennek a technikai kézikönyvnek a japán eredetije 1938-ban, Uesiba mester 55 éves korában, testi erejének csúcspontján született. Ez volt az egyetlen olyan kézikönyv, amelyben az Alapító maga állt modellt a technikákat ábrázoló fényképekhez, de ebben a könyvben szerepelt filozófiájának legátfogóbb magyarázatai közül is néhány.

Annak ellenére, hogy a "Budo" több, mint hatvan évvel ezelőtt, egy teljesen különböző korban született, kortalan bölcsességet tartalmaz – éppúgy, mint a többi igazi klasszikus mű. Uesiba mester üzenete, mely szerint a budo valójában szellemi ösvény, elkötelezett életmód, nem változott az évek során. Az Aikido érett rendszerének 1942-es megalkotása a "Budo"-ban megjelenített elvekre és technikákra alapozva történt, amit akkoriban még Aiki-budónak hívtak.

Ez a kézikönyv a már korábban megjelent "Az Aikido esszenciája" című, az Aikido és a budo szellemiségével foglalkozó könyv párja, helyesebben mondva kiegészítője: "a technikai oldal". Mindenkinek ajánlott, aki a technikákon keresztül az Aikido hiteles gyökereit illetve a tradicionális budzsucuból kifejlődött budo mélyebb értelmét kutatja.


TARTALOMJEGYZÉK

I. Uesiba Morihei élete - Uesiba Kissómaru bevezetője
II. Budo
Az Ösvény tanításai - Módszerek - Az Ösvény dalai - A technika esszenciája - Válogatott technikák képekkel illusztrált magyarázata
III. A Noma Dódzsóban készült felvételek


vissza